Minden, amit a gyermekek látásáról tudni kell

2024.09.25.
Minden, amit a gyermekek látásáról tudni kell
9
Views

A szemünk világa a legféltettebb kincsünk, amire minden erőnkkel vigyázunk. Felnőttként nem is jelent ez problémát, mert jó eséllyel fel tudjuk ismerni azokat a jeleket, amik utalhatnak valami problémára.

A gyerekek esetén viszont már sokkal nehezebb dolgunk van, mert ők nem tudják jelezni nekünk, hogy nem stimmel valami. Az pedig kiemelt jelentőséggel bír, hogy időben lépjünk, ha szükséges. Az Optimum Szemészet weboldalán számos segítséget kaphatunk ehhez.

A gyerekek növekedésével és fejlődésével egyidejűleg a látásuk is folyamatosan változik. Ebben a folyamatban pedig rendkívül fontos, hogy állandóan figyeljünk rájuk, hogy a kialakult problémát korai szakaszban kezelhessük.

Újszülöttek, babák

Természetesen már a pocakos időszakban is gondolnunk kell a születendő gyermek látásának egészségére, amit a dohányzás nagymértékben befolyásolhat. Sajnos a koraszülés kockázata sokkal nagyobb a dohányzó anyukák esetében. Ebből a szempontból pedig a koraszülött látása is veszélynek van kitéve.

Mindettől függetlenül a csecsemők központi látása az első hónapokban még folyamatosan fejlődik. A retina és az agy közötti kapcsolat ebben az életszakaszban alakul ki véglegesen. Ez a teszi majd lehetővé, hogy a baba megfelelően tudjon fókuszálni az előtte lévő tárgyakra.

Ennek a fókuszképességnek 3 hónapos korig ki kell alakulnia, és egészen 7 éves korig folyamatosan fejlődik. 5 hónaposan lesznek képesek a gyerekek háromdimenziós látásra, ami lehetővé teszi számukra a mélyérzékelés képességét is. Nagyjából 9 hónapos korig alakul ki a szemük végleges színe.

Iskoláskorú gyermekek

Iskolás korban nagyon jellemző a távollátás, mint probléma, de a legtöbb esetben ez nem igényel szemüvegviselést, mert később a látás magától javulhat. A rövidlátás kialakulásának elkerülése érdekében érdemes csökkenteni a képernyő előtt töltött időtartamot.

Van egy nagyon jó módszer a szemfáradtság csökkentésére: a 20-20-20 szabály. Ez azt jelenti, hogy nézzen fel a képernyőről 20 percenként, fókuszáljon 20 lábnyi (kb. 6 méter) távolságra és tegye ezt 20 másodpercig.

Nagyon fontos, hogy időben észleljük az apró jeleket, amik látásproblémákra utalhatnak. Ezek közül az egyik, ha a gyerkőc elveszíti az érdeklődését az olyan tevékenységek iránt, amik szemhasználatot igényelnek. Árulkodó lehet az is, ha valaki elfordítja a fejét az előtte való tárgy megnézéséhez.

Kamaszok és fiatalok

Ebben a korban már sok diák és fiatal felnőtt visel szemüveget vagy kontaktlencsét. Ez utóbbi esetben nagyon fontos a megfelelő használat bevezetése, amivel elkerülhetőek a szemfertőzések vagy a látásromlás. A súlyosabb eseteket tekintve a vakság is megelőzhető így.

A szemsérülések elkerülése érdekében ajánlott szem előtt tartani a megfelelő védőszemüveg használatát, például edzéseken. Ilyen esetek lehetnek a különböző sportok, mint a kosárlabda, a foci, a paintball vagy a jégkorong is.

A gyermekek jó látása érdekében már csecsemőkorban oda kell figyelni a jelekre, ami viszont egy folyamatos “munka” marad életünk végéig.

Rovat:
Egészség